Mire figyeljünk tető cseréjénél, felújításánál?
A tető felújításának folyamata mindig az állapotfelméréssel kezdődik. Mivel ez időigényes is lehet, főleg, ha nem találunk egyből megfelelő szakembert, így figyelni kell arra, hogy ezt időben elkezdjük, mivel tolódhatnak miatta a tervezett munkálatok. A felmérés alatt a szakember megállapítja, milyen állapotban van a tető, a tartószerkezet, valamint azt is kiszámolja, milyen munkálatok végezhetők el a tetőn, kell-e megerősítést, átalakítást végezni.
Amit figyelembe kell venni mindenképpen, hogy mi lesz az új, vagy felújított tető alatt: padlás vagy beépített tetőtér. Ettől függ majd, hogy milyen szerkezeti átalakításokra lesz szükség. Ha padlás lesz, az olcsóbb megoldás, mivel ilyenkor kevesebb munkálatra lesz szükség. Tetőtér esetén, főleg, ha a tetővel együtt kerül az beépítésre jóval több időt és pénzt kell szánnunk erre a folyamatra.
El kell dönteni, hogy milyen héjalással készítjük majd a tetőt. A legelterjedtebb a cserép (kerámia vagy beton), valamint a cserepeslemez használata. A kettő közötti különbség általában árban jelentkezik elsőként, mivel a cserépfedéshez teherbíróbb szerkezetre van szükség (a nagyobb önsúly miatt), így annak kivitelezése költségesebb, időigényesebb feladat.
A fedés anyaga különösen fontos tető felújítás esetén, mivel a régi szerkezetek nem biztos, hogy elbírják a nehéz cserépfedést, ami miatt a szerkezet megerősítése, vagy akár teljes cseréje is kötelező lehet. Pontosan emiatt választják sokan felújításkor a cserepeslemezt, mivel kiadásokat lehet vele csökkenteni.